Fantasztikus eredményt hozott az U11-es bajnokság. (Kovács Balázs beszámolója)
A Cívis Efrém Kenguruk csapata először a saját régiójában 30 csapat közül a 3. helyen végzett, és bejutott az Észak-Keleti Régiós Jamboree-ba, ahol ezüstérmet szerzett. Ezzel meghívást kapott az Országos Jamboree-ba, ahol az ország legjobb 16 csapata között szerepelhet. A bajnokságban több mint 250 csapat szerepelt, többségében fiú és vegyes alakulatok, de sok leány csapat is. A sorozat végén a legjobb 16 leány és 16 fiú és vegyes csapatnak rendeznek országos jamboree-t, ahova kiharcolták a mieink a részvételt.
Nagyon nagy dolog ez, hiszen csak másfél éve indítottuk a kosárlabda-tanfolyamot az iskolában, és ilyen rövid idő alatt ilyen magasra jutottunk. Elismerés ezért a gyerekeknek, a családoknak, az iskolának és a Cívis Szabadidő Sport Egyesületnek is, aki a gyerekeket versenyezteti.
A csapat tagjai: Csobán Leila, Kártik Dorián, Kulcsár Csaba, Laboncz Ferenc, Lukács Dániel, Mikes Máté, Nyirán Demeter, Ölveti Mihály, Pogácsás Zsolt, Szakál Péter, Szarka Levente, Kiss Gergő, Szabó Johanna, Szabó Krisztián, Hartman Roland, Gánicz László, Hramcsák Milán, Dervishaj Melódia, Dervishaj Aleksander, Molnár Zsolt, Seres Emma, Tajta Léna, Kerekes Borbála
Edzők: Farkas Csanád, Kovács Balázs