Egy rendhagyó környezetismeret-óra keretében vendégek érkeztek február 8-án, kedden iskolánk 3. b osztályába.
A hajdúböszörményi Kálvin János Református Szociális Szolgáltató Központ négy fogyatékkal élő lakója, fejlesztő pedagógusuk, terápiás munkatársuk, valamint az intézmény vezetője látogatott meg minket. Néhány mondatban ismertették az intézmény munkáját, diavetítés segítségével bemutatták a fogyatékkal élők mindennapjait, majd a lakók kézműves munkáit is megtekinthettük.
Az óra folyamán közösen dalokat énekeltünk, majd az osztály tagjainak lehetősége nyílt a fogyatékkal élőkkel együtt különféle társasjátékokkal játszani. Az óra sikerét a jókedv, nevetés, az együtt éneklés és közös játék öröme bizonyítja legjobban. A gyermekek számára így tudott igazán élvezetessé válni az „Aki más, mint én” címet viselő tananyag, melyet a „Talán nem is annyira más, mint én” tanulsággal zárhattunk.
Ezúton is köszönjük szépen a Kálvin János Református Szociális Szolgáltató Központ megtisztelő látogatását és foglalkozását. (Gálné Földvári Csilla Zsuzsanna)